A nyílt utcán végeztek tudósokkal Szíriában
Néhány nap alatt a negyedik szíriai tudóst ölték meg a közép-szíriai Homszban, a Bassár el-Aszad szíriai elnök elleni megmozdulások egyik központjában.
Néhány nap alatt a negyedik szíriai tudóst ölték meg a közép-szíriai Homszban, a Bassár el-Aszad szíriai elnök elleni megmozdulások egyik központjában.
Hét nagyobb szíriai város és több kormányhivatal honlapját törték fel internetes aktivisták, miközben a biztonsági erők folytatják a tüntetők elleni kegyetlen fellépést - adta hírül az al-Dzsazíra hírtévé hétfőn internetes honlapján.
Újabb tüntetések voltak szerte Szíriában a szokásos pénteki ima után, és a biztonsági erők éles lövésekkel oszlatták szét ezeket, megölve 11 embert. Szombaton pedig valóságos "hajtóvadászatban" öltek meg újabb 13 civilt a biztonságiak - közölték emberi jogi aktivisták.
Japán úgy kíván hozzájárulni "a szíriai helyzet megoldását célzó nemzetközi erőfeszítésekhez", hogy befagyasztotta a szíriai elnök vagyonát.
Kilenc ember, köztük hat katona és három civil veszítette életét vasárnap reggel Szíria középső részén, amikor egy fegyveresekből álló banda tüzet nyitott autóbuszukra - közölte a Sana hivatalos szíriai hírügynökség.
Szíriában ismét agyonlőttek több embert a pénteki rendszerellenes tüntetéseken, amelyeket az "Inkább a halál, mint a megaláztatás" jelszóval kezdeményeztek a szervezők.
Bassár el-Aszad szíriai elnök "rezsimjének napjai meg vannak számlálva" - mondta Steven A. Cook, a Council on Foreign Relations (CFR) kutatóintézet Közel-Kelettel foglalkozó szakértője egy csütörtöki videokonferencián.
Az amerikai kormányzat elítélte szerdán a szíriai börtönökben alkalmazott bánásmódot, ezzel reagálva az Amnesty International (AI) emberi jogi szervezet jelentésére, amely 88 megkínzott ember haláláról számolt be.
Szíria leghűségesebb szövetségese, Irán figyelmeztetett vasárnap, hogy példátlan hatalmi vákuumot idézhet elő a térségben, ha megbukik a damaszkuszi hatalmi rendszer.
Európai országok olyan új határozattervezetet köröztetnek a Biztonsági Tanács tagjai között, amelyek értelmében újabb szankciókkal sújtják Szíriát, különös tekintettel Bassár el-Aszad elnökre.
Bassár Asszad elnök mára elvesztette legitimációját, az általa alkalmazott kíméletlen önkény hiteltelenítette folyamatos reformígéreteit is - tette közzé a Külügyminisztérium kedden. Közleményében a tárca azt írja, Budapest felszólítja a szíriai elnököt és rezsimjét, hagyja abba a tömeges mészárlást.
A szíriai kormányerők előretörtek az öt hónapja tartó kormányellenes felkelés résztvevőivel szemben, a damaszkuszi kormányt nem fenyegeti a bukás veszélye - hangoztatta Bassár el-Aszad szíriai elnök vasárnap este.
Moszkva szerint a szíriai vezetésnek időt kell adni a bejelentett reformok végrehajtására, ezért Oroszország nem ért egyet az Egyesült Államok és az Európai Unió álláspontjával, amely szerint Bassár el-Aszad szíriai államfőnek távoznia kell a hatalomból. Erről Alekszandr Lukasevics, az orosz külügyminisztérium szóvivője beszélt pénteken Moszkvában, szokásos heti tájékoztatóján.
Bassár el-Aszad szíriai elnök azt közölte telefonon Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárral, hogy leállították a tüntetők elleni hadműveleteket az országban – jelentette be csütörtökön a világszervezet.
Tüzérségi tűz hallatszott kedden a szíriai Latakiában, ahol a hadsereg támadásának az utóbbi négy napban 35 halottja volt - közölték ott élők és emberjogi aktivisták.
A Fehér Ház szóvivője úgy vélte, Aszad hatalma lassan véget ér, s már az országlását követő időszakra kell gondolni, ahogyan azt "23 millió szíriai is teszi". MIndeközben Mark Toner külügyminisztériumi szóvivő pedig bejelentette, hogy a Washingtonban tartózkodó Robert Ford damaszkuszi amerikai nagykövet visszatér állomáshelyére.
Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője egyértelmű álláspont kidolgozására szólította fel az ENSZ BT-t Szíriával kapcsolatban, miközben az EU a negyedik szankciócsomagot fogadta el Damaszkusszal szemben hétfőn.
Legkevesebb egy embert megöltek és húszat megsebesítettek a kormányerők hétfőn a közép-szíriai Homsz városa ellen intézett támadásokban, a leghevesebbekben azóta, hogy két hónapja katonák vonultak be oda a Bassár el-Aszad elnök és kormánya elleni tüntetések letörésére - mondták helyi lakosok.
Bassár el-Aszad szíriai elnök az eddigi legnagyobb, ellene irányuló tömegdemonstráció után menesztette Hama város kormányzóját - jelentette szombaton a SZANA hivatalos hírügynökség
Újabb általános amnesztiát rendelt el Bassár el-Aszad szíriai elnök.